„HUMÁN KAPACITÁSOK FEJLESZTÉSE VÉSZTŐN ÉS A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKEN”

Vésztő Város Önkormányzata 442.455.107 Ft. összegű támogatást nyert „Humán kapacitások fejlesztése Vésztőn és a környező településeken” címmel az EFOP-3.9.2-16-2017-00032 kódszámú pályázati felhíváson. Tehetséggondozásra, felzárkóztatásra, valamint az oktatási, kulturális, szociális közszolgálatban dolgozók képzettségének támogatására. Vésztő Város Önkormányzata pályázatát Szeghalom, Körösladány, Körösújfalu, Bélmegyer településekkel, illetve a Vésztői Sérült Gyermekek Egyesületével konzorciumi együttműködés keretében valósítja meg.

A támogatásból az alábbi tevékenységek valósulhatnak meg:
A projekt során az egyes humán közszolgáltatásokban dolgozók képzettségének javítása történik meg képzési-, oktatási programokon keresztül.
A projekt támogatja a gyermekek és tanulók – kiemelten a hátrányos helyzetűek – közneveléshez és felsőoktatáshoz való hozzáférését iskolán kívüli pedagógiai programok (tehetséggondozás és felzárkóztatás) és ösztöndíjprogramok megvalósításán keresztül. Nyári táborok kerülnek megvalósításra, a településeken élő 7-18 éves tanulók részvételével, melynek során bővülnek a tanulók fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismeretei és öko-tudatosságuk fejlődik. A digitális kompetenciák folyamatos fejlesztése érdekében ECDL és IKT tanfolyamok is várják a fiatalokat. Az idegennyelvi kompetencia a kulcskompetenciák közé tartozik, ezért nyári nyelvtanfolyamokkal és nyelvvizsgára felkészítő képzéssel igyekszünk hozzájárulni a sikeresebb továbbtanuláshoz, esetleg a későbbi eredményes elhelyezkedéshez a munkaerőpiacon.
A köznevelési intézményeken kívüli szervezetek és szakemberek közreműködésével végzett személyiség és kompetenciafejlesztő tevékenységek az oktatási rendszer esélyteremtő jellegének javítását szolgálják.
Komplex óvodai szolgáltatásfejlesztés érdekében a konzorciumi települések óvodáiban kisértékű eszközbeszerzés valósul meg, egyes óvodákban felújítás is. A szeghalmi Várhelyi táborban felújítás történik a szolgáltatás minőségének javítása érdekében, Körösladányban pedig IKT terem kialakítása segíti az informatikai tanfolyamok megvalósulását.

Főoldal

A weboldal cookie-kat (sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.